Nemzetközi Néptáncfesztivál - Tworków
Lengyelországi barátaink meghívására érkeztünk június második hétvégéjén a sziléziai Tworkówba, ahol a háromnapos program részeként megrendezett néptáncfesztiválon vehettünk részt Krzyzanowice-i partnereink jóvoltából. A találkozó célja a testvértelepülési kapcsolatok erősítése volt.
Az ott töltött hosszú hétvége alatt kirándulásokat tettünk Raciborz-ban és környékén. Meglátogattunk egy helyi kastélyt, végigvezettek minket a raciborz-i sörfőzőben, majd szombat délután a néptáncé volt a főszerep. A tworków-i kultúrház udvarán megrendezett találkozó a szakadó eső ellenére remek hangulatban telt. Csapatunk a magyar, magyarországi német és német táncainkkal nagy sikert aratott. A több, mint 10 perces kalocsai táncokból álló összállításunk nyerte el legjobban a közönség tetszését.
A késő estébe nyúló önfeledt táncos mulatság kellemes zárása volt ennek a remek napnak.
Vasárnap a délelőtti szent mise után élményekkel telve indultunk haza.