Medzevben jártunk

2013.07.13 15:38

 

 Rátkát és Medzevet két évtizede egyre intenzívebb kapcsolat fűzi össze. Ennek a kontaktusnak a megalapozója a két énekkar, akik felváltva látogatják egymás rendezvényeit. Az ő tevékenységük nyomán terebélyesedtek a kapcsolatok. Az iskoláink is többször közös rendezvénnyel ajándékozták meg egymást és az érdeklődőket. Az egyre szélesedő együttműködés nyomán nagyon szoros baráti kapcsolatok alakultak ki, főleg az idősebbek között.

 

 Most a táncosok is lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák magukat a Medzevieknek.Nagy izgalommal készült a csoport, hisz az első benyomások mindig fontosak. Sajnos néhányan nem tudtak részt venni ezen a fellépésen, így kisebb létszámmal indultunk útnak.

 Néhány iskolás gyerek is rendszeresen látogatja a péntek esti próbákat és büszkén járják a táncokat a felnőttekkel együtt. Bereczk Bálint és Szabó Dorina először léptek színpadra az együttessel Medzevben. A kisebbek közül Müller Gréta az aki szívesen tölti velünk az időt és egyre ügyesebben táncol, így őt is magunkkal vittük. Jó lenne, ha követőik lennének ebben a szép értékteremtő szabadidős tevékenységben.

 

 Életünkben egyre nagyobb szerepet kap a verseny, a másik legyőzése, túlszárnyalása. Ezért is fontos hogy olyan közösségek jöjjenek létre és működjenek, mint egyesületünk, ahol nem kell senkit legyőzni, túlszárnyalni. Itt a hangsúly az együttműködésen, a másik teljesítményének tiszteletén van. Akkor vagyunk sikeresek, amikor figyelve egymásra kihozzuk magunkból a legjobbat, ami tőlünk telik.

 Az utazás kellemesen telt, mindenki figyelte a tájat, ami néhány táncos számára teljesen ismeretlen volt. Másfél óra múlva már a medzevi iskola előtt köszöntöttek bennünket vendéglátóink és azonnal ebédelni vittek. A finom ételek után átöltöztünk, mert indult a felvonulás a sportpályára, ahol a sportversenyek eredményhirdetésére és a kulturális programra várakoztak az érdeklődők. 

 A Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület keretei között működő tánccsoport német táncokat mutatott be a Kárpáti Németek Szövetségének rendezvényén. Nagyon tetszett a közönségnek a műsorunk, amit hatalmas tapssal jutalmaztak.

 Sajnos az időjárás nem kedvezett a rendezvénynek, többször eleredt az eső és nagyon lehűlt a levegő. Szerencsére ez a nézőket nem ijesztette el, kitartottak és lelkesen tapsoltak a produkcióknak.

 1997 nyarán már töltött itt egy kellemes, felejthetetlen hetet a település fölött lévő táborban, egyesületünk akkori tagsága Kirándulásokat tettek a környéken, ismerkedtek a környék szépségeivel, a medzewi énekkar férfi tagjai kalauzolták őket többek között a betléri kastélyban, Krasznahorka büszke várában. Máig szívesen emlékeznek az itt eltöltött felejthetetlen napokra.

Bízunk abban, hogy lesz még számunkra is lehetőség, hogy a szlovákiai testvértelepüléssel az ott élő emberekkel, fiatalokkal megismerkedjünk.