Az elhurcolás 70. évfordulóján
1945 január 23.-án, tehát pontosan 70 éve történt, hogy Rátkáról több, mint kétszáz ártatlan embert hurcoltak el a "felszabadító" szovjet csapatok. Először csak Szerencsre, a bíróság épületébe, majd amikor a környező településekről is összegyűjtötték az elvárt létszámot, három nap múlva megindultak a marhavagonok a Donyeck melletti szénmedencébe. Megkezdődött a hírhedt "málenkij robot".
A gyanútlan és ártatlan embereket a győztesnek kijáró "háborús kártérítésként" vitték el és dolgoztatták a bányák mélyén, fatelepeken, hóban, fagyban embertelen körülmények között. Mindössze annyi bűnük volt, hogy németes hangzású nevekkel áldotta meg őket a teremtő. De ha nem volt meg a létszám, jó volt a magyar is. Így vittek mindenkit: fiatalt, öreget, nőket, betegeket, bárkit, aki munkára fogható volt.
Három évig laktak szürke barakkokban, dolgoztak sötét és vizes bányák poklában, éltek káposztalevesen, aludtak deszkapriccsen és ha a -30 fokos hidegben be akartak fűteni este a barakkban, akkor a szenet titokban a bányákból maguknak kellett ellopniuk.
Akik nem bírták a szocializmus "önkéntes" építését és meghaltak az embertelen munkában, szülőfalujukból 1000 kilométerre mindenféle szertartás, pap és koporsó nélkül közös "sírba" kerültek. Ezeket sok esetben a kemény fagy miatt nem sikerült elég mélyre ásni és tavasszal az olvadáskor a kiálló végtagok árulkodtak a tömegsír hollétéről.
Mindez az akkori magyar kormány tudtával és beleegyezésével történt. Hiszen ismerjük a mondást: "Jaj a legyőzötteknek! "
Majd mikor három év múlva a túlélők hazajöttek, kaptak Debrecenben az állomáson egy vonatjegyet hazáig, 5 forintot és 40 évi hallgatást. A rendszerváltásig tabutéma volt a málenkij robot, nagyon tanácsos volt róla hallgatni, ha az ember nem akart magának bajt.
Erről a szomorú eseményről emlékezett meg egyesületünk egy 45 perces műsorral január 24.-én a rátkai Római Katolikus templomban, majd 25.-én vasárnap délelőtt Gávavencsellőn és délután Rakamazon.
